A folyóiratról

A Nyelvtudományi Közlemények a legrégebbi magyar nyelvészeti folyóirat, és világviszonylatban is alig ismert hosszabb ideje megjelenő nyelvtudományi periodika. 1862-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága azért hívta életre, hogy az egyre aktívabb tudományos közösségnek megfelelő publikációs fóruma lehessen. Közvetlen elődje az 1855-ben alapított Magyar Nyelvészet c. folyóirat volt, ennek alapító szerkesztője, Hunfalvy Pál lett a Nyelvtudományi Közlemények első szerkesztője is. Azok a témakörök, amelyeket Hunfalvy Pál a Magyar Nyelvészet beköszöntőjében (Mit akar a’ Magyar Nyelvészet) felvázolt, több-kevesebb változással a mai napig a folyóirat profiljának kulcsfontosságú elemei; a változások részben azzal magyarázhatók, hogy később létrejöttek specializáltabb folyóiratok, és ezek váltak az adott témakör fő fórumává, részben pedig a több mint másfél évszázad alatt bekövetkező szemléleti-módszertani változásokkal.

A folyóirat elsősorban a következő témakörökben közöl tanulmányokat, illetve recenziókat:

  • a magyar és a többi uráli nyelv leíró és történeti vizsgálata
  • az uráli nyelvekkel érintkező nyelvek vizsgálata, ezen belül különös tekintettel a törökségi nyelvekre
  • a magyarországi kisebbségek nyelvének leíró és történeti vizsgálata
  • történeti-összehasonlító nyelvészet
  • nyelvtipológia
  • tudománytörténet

A Nyelvtudományi Közlemények olyan kéziratokat jelentet meg, amelyeket korábban még nem publikáltak, ill. nincsenek párhuzamosan benyújtva más folyóirathoz elbírálásra; tanulmányok esetében további feltétel, hogy terjedelmük meghatározó részében a szerző(k) saját kutatási eredményeit tartalmazzák. Másodközlés csak abban az esetben történhet meg, ha az adott tanulmány​/recenzió korábban idegen nyelven jelent meg, és a szerző egyrészt meggyőzően indokolja, miért tartja szükségesnek a magyar nyelven való újraközlést, másrészt a kéziratot a Nyelvtudományi Közlemények tartalmi és formai követelményeihez igazítja.

A folyóirat elsődleges nyelve a magyar, de megjelenhetnek tanulmányok és recenziók angol, német és orosz nyelven is, illetve minden tanulmányhoz tartozik angol nyelvű absztrakt.

Szerkesztőség

Főszerkesztő
Gugán Katalin
Szerkesztő
Maticsák Sándor
Szerkesztőbizottság
Bánréti Zoltán
Benő Attila
Csepregi Márta
Csúcs Sándor
Sipos Mária
Sipőcz Katalin
Vásáry István
Wagner-Nagy Beáta
Technikai szerkesztő
Szabó Ditta

Cím

Nyelvtudományi Közlemények
1068 Budapest, Benczúr utca 33.
1394 Budapest, Pf. 360

ISSN

nyomtatott
HU ISSN 0029-6791
online
HU ISSN 2060-7644