Mintafájl a kéziratok formázásához
A beérkező kéziratok előbírálaton esnek át, melynek során a szerkesztők megállapítják, hogy a kézirat illeszkedik-e a folyóirat profiljába, illetve megfelelő-e a színvonala ahhoz, hogy elindítható legyen a bírálati folyamat. Amennyiben igen, a kéziratok anonimizáláson esnek át, és a tanulmányokról két, a recenziókról egy szakértői vélemény készül. A lektorok a véleményezés során nyilatkoznak arról is, hogy a tanulmányokat javasolják-e megjelentetésre, és ha igen, van-e ennek további feltétele (kisebb/jelentősebb módosítások). A szerkesztők a lektori vélemények alapján döntenek a kéziratok publikálásáról, ill. annak feltételeiről. Abban az esetben, ha a lektori vélemények egymásnak ellentmondanak, a szerkesztőbizottság ezeket megvitatva hozza meg döntését, illetve (szükség esetén) további lektori véleményeket is kérhet. A szerzők ezután értesítést kapnak a szerkesztői döntésről, illetve megkapják az anonim lektori véleményeket.
Az előzetesen elfogadott kéziratokat a szerzők a lektori vélemények alapján átdolgozhatják. Ha a szerző a lektori véleményekkel nem ért egyet, de bizonyos kérdéseket nem kíván magában a kéziratban kifejteni, akkor kérjük, hogy egy kísérőlevélben indokolja meg döntéseit! Az átdolgozott kéziratokat, illetve a kísérőleveleket a szerkesztők átnézik, szükség esetén a szerzőktől további pontosításokat kérhetnek. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a nem megfelelően formázott kéziratokat a szerzőknek átalakításra visszaküldje. Következő lépésként a kézirat a technikai szerkesztőhöz kerül, aki a kéziratot betördeli, és visszaküldi a szerzőnek korrektúrázásra. A szerkesztés utolsó lépéseként a szerző által korrektúrázott változatot a szerkesztők is újraellenőrzik.