A Nyelvtudományi Közlemények a legrégebbi magyar nyelvészeti folyóirat, és világviszonylatban is alig ismert hosszabb ideje megjelenő nyelvtudományi periodika. 1862-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága azért hívta életre, hogy az egyre aktívabb tudományos közösségnek megfelelő publikációs fóruma lehessen. Közvetlen elődje az 1855-ben alapított Magyar Nyelvészet c. folyóirat volt, ennek alapító szerkesztője, Hunfalvy Pál lett a Nyelvtudományi Közlemények első szerkesztője is. Azok a témakörök, amelyeket Hunfalvy Pál a Magyar Nyelvészet beköszöntőjében (Mit akar a’ Magyar Nyelvészet) felvázolt, több-kevesebb változással a mai napig a folyóirat profiljának kulcsfontosságú elemei; a változások részben azzal magyarázhatók, hogy később létrejöttek specializáltabb folyóiratok, és ezek váltak az adott témakör fő fórumává, részben pedig a több mint másfél évszázad alatt bekövetkező szemléleti-módszertani változásokkal.
A folyóirat elsősorban a következő témakörökben közöl tanulmányokat, illetve recenziókat:
A Nyelvtudományi Közlemények olyan kéziratokat jelentet meg, amelyeket korábban még nem publikáltak, ill. nincsenek párhuzamosan benyújtva más folyóirathoz elbírálásra; tanulmányok esetében további feltétel, hogy terjedelmük meghatározó részében a szerző(k) saját kutatási eredményeit tartalmazzák. Másodközlés csak abban az esetben történhet meg, ha az adott tanulmány/recenzió korábban idegen nyelven jelent meg, és a szerző egyrészt meggyőzően indokolja, miért tartja szükségesnek a magyar nyelven való újraközlést, másrészt a kéziratot a Nyelvtudományi Közlemények tartalmi és formai követelményeihez igazítja.
A folyóirat elsődleges nyelve a magyar, de megjelenhetnek tanulmányok és recenziók angol, német és orosz nyelven is, illetve minden tanulmányhoz tartozik angol nyelvű absztrakt.